A személyek Európai Unió területére történő belépésekor vagy annak elhagyásakor a náluk tartott készpénz bejelentésére vonatkozó kötelezettség része a pénzmosás megelőzésére és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemre irányuló európai uniós stratégiának. A Közösség területére belépő természetes személy 10.000 EUR-t meghaladó összegű magánál tartott készpénzről nyilatkozni köteles. A nyilatkozattétel elmulasztása kimentési lehetőség nélkül megalapozza a közigazgatási bírság kiszabását.
A Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet Preambulum (6) bekezdés, 3. cikk (1) bekezdés Az 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: EK Rendelet) 3. cikke rendelkezik a nyilatkozattételi kötelezettségről; (1) bekezdésében rögzíti, hogy „[a]z a Közösségbe belépő, vagy a Közösséget elhagyó természetes személy, aki 10.000 EUR vagy azt meghaladó értékű készpénzt tart magánál, köteles erről az összegről e rendelettel összhangban azon tagállam hatóságának nyilatkozni, amelyen keresztül a Közösségbe belép vagy elhagyja azt. Erre szolgál a CDF_HU Készpénzbejelentő nyilatkozat formanyomtatvány. A nyilatkozattételi kötelezettség nem teljesül, amennyiben a közölt információ téves vagy hiányos.
A Kúria utalt arra, hogy a Közösség határát átlépő készpénzre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség megszegésének szankciója törvényességét illetően – a Kfv.I.35.258/2014/4. és Kfv.I.35.072/2018/6. számú ítéleteivel – már kialakította joggyakorlatát. Ennek értelmében a 10.000 EUR vagy azt meghaladó összegű készpénz nyilatkozattételi kötelezettség alá esik, amely elmulasztása önmagában, objektíve megalapozza a jogsértés megállapítását és a szankció alkalmazását, további körülmények értékelésére a közigazgatási bírság kiszabásakor nincs törvényes lehetőség. A Kúria értelmezte az EK Rendelet 3. cikk (1) bekezdésében használt „tart magánál” kifejezés tartalmát abból a szempontból, hogy a nyilatkozattételi kötelezettség a készpénzt birtokában tartó személyt terheli-e abban az esetben is, amennyiben több természetes személy együtt kívánt a Közösség területére belépni. Kimondta, hogy „[a]z EK Rendelet a „magánál tart” fordulat alkalmazásával jogi minősítés megfogalmazása nélkül egy tényhelyzetet ír le, és ugyanígy az idegen nyelvű változatok sem a helyzet jogi természetét, hanem annak ténybeli megvalósulását értékelik. Az EK Rendelet egyik verziója, így pl. az angol „átvisz, átszállít” kifejezés sem teszi lehetővé a tudati elemek vizsgálatát. Az EK Rendelet ezzel a szabályozással valamennyi nyelvi változatban azt az objektív tényhelyzetet írja körül, amikor valaki valamely dolog – jelen esetben a készpénz – felett fizikai uralmat gyakorol, amely állapot a magyar jogrendben a birtoklással írható le.” [Kfv.I.35.072/2018/6. számú ítélet 17. bekezdés].
A Kúria jogértelmezését alátámasztja az EK Rendelet (6) Preambulum bekezdése, amely egyértelműen kimondja, hogy a nyilatkozattételi kötelezettség a készpénzt magánál tartó természetes személyt terheli, függetlenül attól, hogy annak tulajdonosa-e: „Figyelemmel a nyilatkozattételi kötelezettség megelőzésre irányuló céljára és visszatartó jellegére, annak a Közösségbe való belépéskor és a Közösség elhagyásakor kell eleget tenni. A hatóságok fellépésének a jelentős készpénzforgalomra történő összpontosítása érdekében azonban kizárólag a 10.000 EUR küszöbértéket elérő vagy azt meghaladó értékű forgalom esik e kötelezettség hatálya alá. Továbbá azt is elő kell írni, hogy a nyilatkozattételi kötelezettség a készpénzt magánál tartó természetes személyre vonatkozik függetlenül attól, hogy az adott személy-e a tulajdonos.” A Kúria jelen ügyben irányadónak tekintette a korábban kialakított jogértelmezését, és megállapította, hogy az elsőfokú bíróság tévesen, a joggyakorlattal ellentétesen tulajdonított jelentőséget a kereset elbírálásánál annak, hogy a felperessel gyermeke és barátnője is együtt utazott, és a nála lévő készpénz esetleg közös tulajdonban állt, illetve közös célokat szolgált. Ennek következtében tévesen és jogszabálysértően alapította döntését a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseire, és rótta a vámhatóság terhére, hogy a tényállástisztázási kötelezettsége megsértésével nem folytatott vámeljárást az adózóval utazó személyekkel szemben, illetve az eljárást jogszerűség alapelvi követelményébe ütközően folytatta le. Az EK Rendelet és a 2007. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) célja vitathatatlanul a belső piacon történő pénzmosás megelőzéséhez szükséges intézkedések megtétele volt. Ezen cél megvalósítását az uniós rendelet és a nemzeti jogszabály a nyilatkozattételi kötelezettség előírásával, illetve annak ellenőrzésével, továbbá a megtett nyilatkozatokban szereplő adatok feldolgozására, az azokkal kapcsolatos információcserére vonatkozó felhatalmazással kívánja elérni [EK Rendelet 5-7. cikkek, Tv. 4-5. §]. Tévedett ezért az elsőfokú bíróság abban is, hogy a nyilatkozat bizonyított elmulasztása esetén a közigazgatási szankció kiszabásának feltétele annak érdemi vizsgálata, hogy a fellelt összeg kinek a tulajdonát képezi, és milyen célból tartja azt magánál az adott személy, ugyanis az EK Rendelet és a végrehajtására kibocsátott Tv. céljának megvalósítását az azokban szereplő kötelezettségek és felhatalmazások útján valósítja meg. Ezek közt nem szerepel a nyilatkozattétel elmulasztásának esetére a vámhatóság részére történő felhatalmazás a készpénz tulajdonosa, eredete és az azt magánál tartó személy felhasználási szándékai vizsgálatára, ellenben a nyilatkozattétel objektív szankciójaként közigazgatási bírság kiszabását írja elő.
A Kúria ugyanakkor rögzítette, hogy az adó-és vámhivatal által a felülvizsgálati kérelemben az elsőfokú bíróság által megsértett jogszabályok és egyéb rendelkezések közül a Tanács 87/594/EGK határozata (1987. november 30.) a vámeljárások egyszerűsítéséről és összehangolásáról szóló nemzetközi egyezmény F3. mellékletének a Közösség nevében történő elfogadásáról Preambuluma, F3. Melléklet 10. pontja, I. függelék 4-5. és 7. pontjai, az Európai Parlament és a Tanács 2013. október 9-i 952/2013/EU rendelete az Uniós Vámkódex létrehozásáról 5. cikk 3. pontja, 158. cikk (1) – (2) bekezdései, a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Uniós Vámkódex egyes rendelkezéseire vonatkozó részletes szabályok tekintetében történő kiegészítéséről szóló 2015/2446/EU bizottsági rendelete 135. cikk a) pontja, 138. cikk a) pontja, 141. cikk a) pontja és a vámmentességek közösségi rendszerének létrehozásáról szóló 1186/2009/EK tanácsi rendelet 25. cikk (2) bekezdése, 41. cikke nem hozható a per tárgyát képező jogsértéssel összefüggésbe, így ezeket a jogerős ítélet nem sértheti.
Mindezek folytán a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet ellentétes az EK Rendelet 3. cikk (1) bekezdésével, a Tv. 5/A. § (1) bekezdésével és a kúriai joggyakorlattal, ezért azt a Kp. alapján hatályon kívül helyezte. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a keresetet a Kúria végzésében foglaltak szerint köteles elbírálni: a nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztása miatt meghozott adó-ás vámhivatal által hozott határozat törvényességét annak figyelembe vételével kell megítélnie, hogy a hatóság a tényállástisztázási kötelezettségét teljesítette, az EK Rendelet 3. cikk (1) bekezdését és a Tv. 5/A. § (1) bekezdését a jogszabályok célja szerint, a vámhatóság által kapott felhatalmazás keretei között alkalmazta, valamint a határozat törvényességének megítélésekor nem releváns, hogy az adózó nem egyedül lépett be a Közösség területére, és az sem, hogy a nála lévő, 10.000 EUR-t meghaladó összegű készpénz kinek a tulajdona volt. ( Kfv.V.35.317/2019/8. )
2021.09.20.
