Jogeset: Selejtezés

Általános forgalmi adó tekintetében termékértékesítésnek minősül a termék vállalkozásból történő végleges kivonása és a vállalkozás céljától idegen célra történő felhasználása, feltéve, ha az adóalanyt a termék szerzéséhez kapcsolódóan adólevonási jog illette meg. Az adófizetési kötelezettség megállapításához elegendő annak bizonyítása, hogy az adózó dokumentált készletselejtezést nem hajtott végre, a terméket a vállalkozás érdekében nem hasznosította, a felhasználás körében a vállalkozástól idegen cél feltárása nem szükséges.

Az elsőfokú adóhatóság a 2012. október 8. napjától felszámolás alatt álló felperesnél több évre vonatkozóan valamennyi adóra és költségvetési támogatásra kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatára irányuló tevékenységet lezáró ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeként a felperes terhére általános forgalmi adó (a továbbiakban; áfa) adónemben 468 597 ezer forint, más adónemekben összesen 3 423 ezer forint adókülönbözetet állapított meg, melyből 435 562 ezer forint minősült adóhiánynak. Az adóhiány után adóbírságot és késedelmi pótlékot is kiszabott. Rögzítette, hogy a felperes megsemmisült készlet-állományváltozásból és készletérték-különbözetből eredő, összesen 1 724 670 ezer forint összegben növelte egyéb ráfordításait. A felperes ügyvezetőjének, S. K.-nak az ellenőrzés során tett nyilatkozata szerint a nagy mennyiségű készletek selejtezését mikrobiológiai romlás indokolta. A selejtezésben részt vevő személyekről nem kívánt nyilatkozni, a selejtezett készletek beszerzésének idejére nem emlékezett. Az adóhatóság a nem megfelelőségi jelentéseket és selejtezési jegyzőkönyveket aláíró személyek nyilatkozatai alapján megállapította, hogy a vonatkozó időszak selejtezési jegyzőkönyvei sem formailag, sem tartalmilag nem hiteles dokumentumok, mert a jegyzőkönyvek hitelesítői a selejtezés fizikai megtörténtét nem igazolták. A felperes heti, havi rendszerességgel selejtezte a nem megfelelő minőségű készleteit, ami ellentmond a nagy mértékű selejtezendő készlet meglétének. A mikrobiológiai romlásból eredő selejtezést a Kft.-nek a helyszíni mintavétel és telepfelmérésről készített jelentése sem igazolta. A selejtezéshez felhasznált vízmennyiségek dokumentálása elmaradt, és nem állt rendelkezésre a veszélyes hulladékok elszállítását igazoló bizonylat sem. P. Zs. minőségirányítási vezető nyilatkozatában F. Gy.-t, valamint az „aktuális műszakot” nevezte meg a selejtezés fizikai végrehajtójaként. F. Gy. a 2011. évi készletselejtezésekről nem rendelkezett információval. A felperes a selejtezett termékek nyilvántartás szerinti értékadataival nem rendelkezett, ezért az adóhatóság a selejtezési jegyzőkönyvekhez mellékelt nyilvántartások adatait figyelembe véve a nem igazolt selejtezések készletértékét becsléssel 1 721 015 ezer forintban valószínűsítette és megállapította, hogy a felperes ilyen értékű készletét gazdasági tevékenysége köréből kivonta, amely az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 11. § (1) bekezdése szerint adóköteles termékértékesítés.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes jogelődje határozatával az elsőfokú határozatot helyben hagyta. Határozatának indokolásában az akkor hatályos az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 44. § (1) bekezdésére, 108. (1)-(2), (3) bekezdés b) és c) pontjára, (5) bekezdésére, az Áfa tv. 11. § (1) bekezdésére és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 15. § (2)-(3) bekezdésére, 165. §-ára, 166. §-ára, 169. § (1)-(4) bekezdéseire utalva kiemelte, hogy az elsőfokú adóhatóság tényállástisztázási és bizonyítási kötelezettségének eleget tett, a becslés a selejtezésekkel kapcsolatosan az Art. 108. § (3) bekezdés c) pontja alapján indokolt volt, és az alkalmazott becslés megfelelt az Art. 108. § (5) bekezdés rendelkezéseinek. A felperes a selejtezéssel érintett készletet a gazdasági tevékenysége köréből kivonta, ezért nem volt indokolt annak további vizsgálata, hogy mi lett a készleteknek a sorsa.

A felperes keresetet nyújtott be az alperesi határozatának felülvizsgálata iránt, állítva, hogy az adóhatóság nem bizonyította a selejtezés elmaradását, illetve a vagyon adókötelezettséget keletkeztető kivonását. A selejtezést a selejtezési szabályzatának megfelelően hajtotta végre, melynek indokoltsága nem ítélhető meg a korábbi selejtezési gyakorlatból. Vitatta a becslés jogalapjának fennállását, valamint az adóhatóság által alkalmazott becslési módszer alkalmasságát.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét nem találta megalapozottnak, ezért azt elutasította. Jelen perbeli esetben a Kúria azt állapította meg, hogy az elsőfokú jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben foglalt okból nem jogszabálysértő. Az elsőfokú bíróság vizsgálta a közigazgatási eljárás teljes anyagát, ezen belül részletesen értékelte a felperes által rendelkezésre bocsátott dokumentumokat [megfelelőségi jegyzőkönyveket, selejtezési jegyzőkönyveket, az okiratokat aláíró személyek nyilatkozatait, a perben csatolt további okiratokat (selejtezési szabályzat, vízfelhasználás nagyságrendjét igazoló iratok)], ily módon a bizonyítékokat a Pp. mentén a maguk összességében értékelte és a helyesen megállapított tényállásból jogszerű következtetést vont le. A Kúria egyetért mind a becsléssel, mind az Áfa tv. 11. §-ával kapcsolatos jogvitában hozott döntésével, azt megismételni nem kívánja, ugyanakkor kiemeli, hogy a felülvizsgálat tárgya a jogerős ítélet jogszerűségének vizsgálata volt a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályok keretei között. A felperes felülvizsgálati kérelmében azokat a jogszabályokat sorolta fel, amelyek alapján az alperes határozatát tartotta jogszabálysértőnek, ezért kérelme tartalmát tekintve valójában a bizonyítékoknak a Pp. szerinti szabad mérlegelését támadta.

A Kúria a felülvizsgálati kérelemben írtakra figyelemmel az alábbiakat fejti ki. Téves az a felperesi érvelés, hogy a selejtezési szabályzat vizsgálata nélkül az alperes a selejtezések megtörténtét érintően megalapozott döntést nem hozhatott, mivel e dokumentum létezésére a felperes először a per első tárgyalásán hivatkozott. A selejtezési szabályzat rendelkezése szerint a selejtezés során a selejtezési jegyzőkönyv mellett a megsemmisítésről külön jegyzőkönyvet kell készíteni. A felperes a megsemmisítési jegyzőkönyveket sem az ellenőrzés során, sem a perben nem mutatta be, ezért a selejtezés megtörténtét az alperes és az elsőfokú bíróság egyaránt csak a selejtezési jegyzőkönyvek és az okiratokat aláíró személyek nyilatkozata alapján vizsgálhatta, figyelemmel arra, hogy a selejtezési jegyzőkönyvek a minőségromlással érintett szóban forgó készlet megsemmisítésének tényét rögzítették. Az alperesi határozat és az elsőfokú bíróság ítélete egyaránt számot adott azokról a körülményekről, amelyek alapján nem volt igazolható a 2011 második felében elszámolt selejtezések megtörténte. Az elsőfokú bíróság az alperes által lefolytatott bizonyítási eljárás eredményének felülvizsgálata során figyelembe vette nemcsak a selejtezési okiratokat kiállító személyek nyilatkozatait, hanem a vízfelhasználásra vonatkozó jelentést és adatszolgáltatást is, és az összes bizonyíték egyenként és összességében történő mérlegelése alapján okszerű következtetést vont le a selejtezési jegyzőkönyvek hiteltelenségére és ezáltal az Art. 108. § (3) bekezdés c) pontja szerinti becslés alkalmazhatóságára vonatkozóan.

A Kúria hangsúlyozta, hogy a minőségromlást és a selejtezést igazoló hiányzó dokumentációk tanúvallomással nem pótolhatóak, mert az Art. 44. § (1) bekezdése és az Szt. 15. § (3), 165. § (1)-(2) bekezdései, valamint 166. § (1)-(2) bekezdései alapján az adózónak kell rendelkeznie olyan hiteles bizonylatokkal, amelyek a gazdasági eseménnyel egy időben készültek és kívülállók számára is megállapítható módon igazolják a selejtezés indokát és annak végrehajtását. Különösen nagy jelentőséggel bír a gazdasági esemény pontos dokumentálása olyan esetben, amikor szokatlanul nagy volumenű készletváltozást kíván elszámolni az adózó, úgy, hogy nem tud észszerű magyarázatot adni a selejtezésre okot adó minőségromlásra. A vizsgált időszak vízfelhasználására vonatkozó nyilatkozatok és dokumentumok a selejtezést igazoló hiteles dokumentumok hiányában önmagában nem alkalmasak annak igazolására, hogy a selejtezés ténylegesen megtörtént.

Az Áfa tv. 11. § (1) bekezdése értelmében a termék vállalkozásból történő végleges kivonása ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek minősül, ha az adóalany saját vagy alkalmazottai magánszükségleteinek kielégítésére, illetve általában a vállalkozást idegen célok elérésére ingyenesen felhasználja, illetőleg azt más tulajdonába ingyenesen átengedi, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészének szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg. Az Áfa tv. 55. § (1) bekezdése szerint adókötelezettség csak akkor keletkezik, ha az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy értékesítés és selejtezésének hiányában a felperes a hiányzó készletet gazdasági tevékenysége köréből kivonta, ezáltal megvalósult a készletnek a vállalkozás céljától idegen célra történő felhasználása, amely az Áfa tv. 11. § (1) bekezdése alapján a termékértékesítéssel egy tekintet alá eső áfafizetési kötelezettséget keletkeztető jogügyletnek minősül.

A Kúria is egyetért a jogerős ítélet azon megállapításával, hogy a készletselejtezéstől különböző felhasználási módot az alperesnek nem kellett bizonyítania. Az alperesi eljárásban elegendő volt annak bizonyítása, hogy a készlet vállalkozás érdekében történő hasznosítása és ellenérték realizálása nem történt, ennek ellenére a készlet igazolt módon nem áll a vállalkozás rendelkezésére. Az Áfa tv. 11. § (1) bekezdése szerinti adófizetési kötelezettség megállapításához nem szükséges a vállalkozásból kivont termék sorsának felkutatása, mert ilyen feltételt a jogszabály nem ír elő.

A Kúria, összegezve a fentieket, kiemelte, hogy a jogerős ítélet tartalmazza a közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, a döntés alapjául szolgáló jogszabályokat, a mérlegelendő tényeket és mérlegelési szempontokat, valamint a felajánlott bizonyítás mellőzésének indokait, ezáltal az mindenben megfelel a Pp. 221. § (1) bekezdésében írt tartalmi követelményeknek. A jogerős ítélet nem sértheti az Art. 97. § (4) és (6) bekezdését, az Art. 108. § (2) bekezdését és (3) bekezdés c) pontját, mivel azok az adóhatóságra vonatkozó eljárási szabályok. Az elsőfokú bíróság mindössze a keresetlevélben felhívott eljárási szabálysértések megvalósulását volt köteles vizsgálni, amelynek a már kifejtettek szerint teljeskörűen eleget tett, döntése a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul és az mindenben megfelel az Áfa tv. 11. § (1) bekezdésének és az 55. § (1) bekezdésének. A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. alkalmazásával a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.K.33.248/2014/13., Kúria Kfv.III.35.437/2015/6).

2021.08.04.